|
|
Polgármesteri köszöntő Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit Nagybörzsöny község honlapján!
Nagybörzsöny a Duna-kanyarba látogatók kedvenc
kirándulási célpontja, német nevén Deutschpilsen. A község a Börzsöny
hegység nyugati, az Ipoly felé elcsendesülő völgyében fekszik. A település
neve már a XIII. század derekától megjelenik oklevelekben, Zsigmond
király 1417-ben bányajogot adott, németországi szász telepeseket hozott
a nemesfém itermelésére. A települést 1439-ben már bányavárosként,
majd az 1700-as évek végén mezővárosként említik. A következő
évszázadokban mezőgazdaságáról nevezetes. Bora ismert volt mindaddig,
amíg a filoxérajárvány meg nem semmisítette szőlő ültetvényeit.
Nagybörzsöny műemlékekben gazdag, a település legrégebbi és legszebb
műemléke a falu bejáratánál lévő Szent István templom, mely plébániaegyháza
volt a XIII. századtól a XV. század elejéig. A német telepesek bejövetelét
követően a település központja a völgybe, a Bányásztemplom köré tevődött át,
melynek építése a XIII. század közepére vezethető vissza.
A faluba érve, főleg az út jobb oldalán a pince-présház együttes fogadja
az idelátogatókat.A település plébánia temploma Szent Miklós nevét viseli,
melyet Batthyány József esztergomi prímás építtetett 1782-1788 között.
A Bányásztemplom mellett található az 1983-ban megnyitott Tájház, mely
alápincézett, három helyiségből áll. A feltehetően XVII. századi épület egykor
a bányagazda háza volt. A falu főterének környezetében áll az evangélikusok
klasszicista temploma, mely 1847-1852 között épült, Belcsák Károly
tervei szerint. A szerényebb templom helyére épült a homlokzati tornyos mai
templom, melynek oltárképét 1850-ben Pesky József festette.
A Börzsöny patak vizét használja a falu észak-keleti részénálló, XIX. század
közepén épült vízimalom. A hosszú, nyeregtetős épület lakóház, malom és
istálló volt egyben. A mai malomszerkezet hengerszékei az 1930-as években
kerültek ide. Nagy örömünkre szolgál a felújított, Nagybörzsöny és
Nagyirtáspuszta között 2002-től ismétközlekedő erdei kisvasút.
Remélem, hogy honlapunkat látogatva egyre többen lesznek azok, akik eljönnek
településünkre, megtekintik a falu múltjából ránk maradt emlékeket.
Nagybörzsöny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a falu minden
lakója és amagam nevében is mindenkit sok szeretettel köszöntünk és várunk!
Antal Gyuláné Polgármester
Utazzon a nagybörzsönyi kisvasúttal
Április elejétől indul a kisvasút.
Minden szombaton és vasárnap a következő menetrend szerint: Szeretettel várunk mindenkit!
Indulási időpontok Nagybörzsönyből:
10:15, 12:15, 14:50
Indulási időpontok Nagyirtásról:
11:15, 13:15, 15:50
Tájékoztató a vállalkozó kivitelezői nyilvántartásba vételrőlgamali - 2009 december szerda december 16 - 15:56:20 | Hozzászólás: 1
|
 |
Orsik
Móni
Vedit süti
06 20 335 0845 |
 |
 |
Nincsenek események a hónapban. |
 |
 |
A futó kép megáll, ha a kép felé viszed az egeret . | |
 |
|